Castróval pingpongozott az új kubai nagykövet
A parlament külügyi és határon túli magyarok bizottság keddi budapesti ülésén támogatta Horvát János havannai, József Judit strasbourgi (Európa Tanács) és Pálmai Géza újdelhi nagykövetjelöltet.
Dátum: 2006-12-12 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:25.329840, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horvát János televíziós újságíró nagykövetté kinevezésére a fideszes képviselők nemmel szavaztak, a karrierdiplomatának számító József Judit és Pálmai Géza esetében egyhangú volt a bizottsági támogatás.
"Az ellenzéki képviselők úgy ítélték meg, hogy Horvát Jánosnak semmilyen külpolitikai és ez irányú államigazgatási tapasztalata nincsen. A kubai rendszerváltozás előestéjén rendkívül fontos lenne, hogy megfelelő tapasztalattal rendelkező diplomata szolgáljon Havannában" - mondta a zárt ülést követően Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke az MTI-nek.
A Fidesz kifogásolta azt is, hogy a kubai nagykövetjelölt karrierjét jelentős részben a magyarországi rendszerváltozást megelőző időszakban futotta be.
Horvát János, aki jelenleg a Sport1 Tv elnöke, 1966-67-ben ösztöndíjas volt Kubában, az 1990-es években vendégprofesszor a Columbia Egyetemen.
1972-ben, Fidel Castro budapesti útja alkalmával tolmácsolt Kádár és a kubai vezető között, Fidellel vívott pingpong-mérkőzését annak idején még televízió is közvetítette.
MNO - fidesz.hu