Bértárgyalások kezdődnek a BKV-nál
A jövő évi béremelési tárgyalások ütemezéséről és az alapelveiről kezdődik szerdán tárgyalás a BKV Zrt. menedzsmentje és az érdekképviseletek között - közölte Aba Botond kedden az MTI-vel.
Dátum: 2006-12-12 20:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:26.721713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezérigazgató elmondta, hogy a szakszervezetek kérésére hozták előbbre a tárgyalásokat, amelyek a korábbi években januárban kezdődtek. Hozzátette, hogy az érdekképviseletek kezdeményezésére meg kell kezdenie a tárgyalásokat, még akkor is, ha szerinte ráérnének ezzel addig, míg a tulajdonos önkormányzat kialakítja álláspontját a cég működésével összefüggő kérdésekről.
A cég legnagyobb létszámú, mintegy 6.000 embert képviselő szakszervezetének elnöke Vág Péterné hétfői nyilatkozatában közölte, azért kezdeményezték a bértárgyalások megkezdését, hogy a jövő évi üzleti tervbe beépüljön az ő véleményük is. "Ne álmokat írjon le a cégvezetés" - jegyezte meg.
A cég igazgatósága a múlt héten tárgyalt a jövő évi üzleti tervvel összefüggő kérdésekről, s infláció körüli béremelést támogatott - tudta meg az MTI az igazgatósági ülés egyik résztvevőjétől, Székely Gábor felügyelőbizottsági elnöktől hétfőn.
A BKV Zrt. sajtóiroda vezetője, Schimmer Erzsébet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében cáfolta a felügyelőbizottság elnöke által elmondottakat.
Az irodavezető szerint az igazgatóság tárgyalt ugyan a bérfejlesztési koncepcióról, döntést azonban nem hozott a bérfejlesztés nagyságáról.
A szakszervezetek hetekkel ezelőtt a főpolgármesterhez írt levelük kapcsán, amikor a cég finanszírozásának rendezését sürgették, kilátásba helyezték, hogy követeléseikért sztrájkolni is készek. Erre a bértárgyalások megkezdése jogi alapot teremthet - hangsúlyozták az érdekképviseletek korábban.
Az MTI városházi forrásokból úgy értesült, hogy a szakszervezetek a városüzemeltetési főpolgármester-helyettestől, annak csütörtöki megválasztása után, még e héten választ kapnak a felvetéseikre.
MTI - fidesz.hu