Kovtun áldozatnak tartja magát
Az egykori orosz titkos ügynök, Alekszandr Litvinyenko halála kapcsán a média figyelmének homlokterébe került másik korábbi ügynök tagadja, hogy köze volna a társa halálához, ehelyett magát is áldozatnak tekinti.
Dátum: 2006-12-13 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:27.067037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dmitrij Kovtun erről kedden este a német Spiegel-TV-nek adott telefoninterjúban beszélt. A titkos ügynökből lett üzletember azt állítja, hogy a szervezetében, illetve elvált felesége hamburgi lakásában talált polónium nyomok voltaképpen Londonból "származnak". Akkor került kapcsolatba a sugárzó anyaggal, amikor október közepén a brit fővárosban találkozott Litvinyenkóval - közölte a műsorban.
"A (sugárzó anyag) nyomai közismerten sokáig megmaradnak. Ha a kontaktus után az ember ide-oda utazik, akkor mindenütt hátrahagy nyomokat" - hangoztatta Kovtun, akit az orosz hatóságok sem tekintenek tettesnek Litvinyenko halála ügyében.
Az üzletembert jelenleg egy moszkvai klinikán kezelik. Elmondása szerint állapota napról napra javul. A vizsgálatok eredményei már csaknem megfelelnek a normális értékeknek, ezért Kovtun reméli, hogy már a hét végén elhagyhatja a klinikát.
MTI- -fidesz.hu