Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraelnek dolgozó ál-al-Kaida-tagok őrizetben

A palesztin hatóságok olyan, Izraellel együttműködő palesztinokat tartóztattak le, akik Ciszjordániában és a Gázai övezetben tevékenykedő al-Kaida-tagoknak próbálták beállítani magukat - közölte a palesztin biztonsági szolgálatok egy magas rangú tisztviselője.


Dátum: 2002-12-07 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:10.716301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Palesztin Hatóság letartóztatta kollaboránsok egy csoportját, akik beismerték, hogy Izraelnek dolgoztak, miközben úgy tettek, mintha a (palesztin) területeken működő al-Kaida-aktivisták lennének - mondta az AFP-nek telefonon a név nélkül nyilatkozó vezető. - Ezzel rontani akarták a palesztin nép hitelét, igazolni Izrael minden bűnét, és okot szolgáltatni agressziójához a Gázai övezetben."

A palesztin biztonsági illetékes két nappal azután beszélt, hogy Ariel Saron izraeli kormányfő kijelentette: Izraelnek tudomása van arról, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet tagjai tartózkodnak a Gázai övezetben és Libanonban, s szerinte az utóbbi területen a terroristák együttműködnek a síita Hezbollahhal, amelynek főhadiszállása is ott van.

A Hezbollah pénteki bejrúti közleményében tagadta, hogy az al-Kaida jelen lenne Libanonban, és azt is, hogy a síita szervezet kapcsolatban állna vele.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek