Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltűnt Scaramella informátora?

Eltűnt a francia Alpok-beli lakhelyéről Jevgenyij Limarjov, a Litvinyenko-ügy egyik kulcsfigurájájának, az olasz Mario Scaramellának orosz kapcsolata - állította szerdai számában a londoni The Times. Jevgenyij Limarjov cáfolta eltűnésének hírét.


Dátum: 2006-12-13 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:29.209557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Limarjov, aki a francia rendőrség védelme alatt állt, volt az, aki állítólag összeállította a Scaramella által Alekszandr Litvinyenko volt orosz kémnek átadott dossziét, amely többek között az orosz titkos szolgálatnak a külföldön tartózkodó orosz személyiségekről készült halállistáját tartalmazta.

Limarjov december 7-én az AFP-nek azt nyilatkozta, hogy "félti az életét", miután nyilvánosságra került a neve a dossziéval kapcsolatban.

A Nagy-Britanniába szökött Litvinyenko november 23-án halt bele polónium-210 radioaktív izotóp okozta mérgezésbe.

Limarjov cáfolja, hogy eltűnt volna

Cáfolta eltűnésének hírét a francia Alpokban élő orosz ügynökspecialista, Jevgenyij Limarjov, aki november elsején átadott feljegyzésben azt írta a Londonban sugárzó izotóppal halálosan megmérgezett Alekszandr dezertált biztonsági tisztnek, hogy veterán orosz hírszerzők törnek az életére.

Limarjov még kedden elektronikus levélben közölte az Eho Moszkvi rádióval, hogy állandó kapcsolatban áll a francia rendőrséggel, amely gondoskodik a biztonságáról.

A feljegyzésben, amelyet az orosz titkosszolgálatokat kutató olasz tanár, Mario Scaramella adott át Litvinyenkónak egy londoni szusi-bárban, Limarjov mindkettőjüket figyelmeztette: az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálatnak (SzVR) a Becsület és Méltóság nevű szervezethez tartozó veteránjai meg akarják ölni őket, valamint a londoni emigrációjában a Kreml engesztelhetetlen ellenfelévé vált Borisz Berezovszkij orosz mágnást és Paolo Guzzanti olasz szenátort, az itáliai szovjet kémtevékenységet feltáró parlamenti bizottság fejét.

Mindamellett Valentyin Velicsko, a kiérdemesült orosz hírszerzőket és diplomatákat tömörítő Becsület és Méltóság jótékonysági alap elnöke "agyrémnek" minősítette Limarjov állításait.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek