Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ BT támogatásáról biztosította a libanoni kormányt

Támogatásáról biztosította az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden a Nyugat-barát Fuád Szinjóra vezette libanoni kormányt, a testület egyszersmind elítélte a Földközi-tenger partján elterülő ország helyzetének megingatását célzó törekvéseket.


Dátum: 2006-12-13 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:29.542357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Biztonsági Tanács "újólag kifejezi fenntartások nélküli támogatását Libanon legitim, demokratikusan megválasztott kormányának, (egyúttal) követeli az ország demokratikus intézményeinek maradéktalan tiszteletben tartását az alkotmányban foglaltak szerint, és elítél valamennyi, az ország destabilizálását célzó cselekedetet" - áll a BT elnöki tisztét e hónapban betöltő Katar ENSZ-nagykövete által fölolvasott nyilatkozatban.

A testület állásfoglalásában továbbá arra hívta föl a libanoni politikai pártokat, tanúsítsanak felelős magatartást, "hogy párbeszéd útján megelőzzék a libanoni helyzet további romlását".

A BT végezetül megerősítette, hogy "szilárdan elkötelezett" Libanon szuverenitása, területi integritása, egysége és politikai függetlensége mellett.

MTI- -fidesz.hu

Kapcsolódó elemek