Milliárdos bevételre számít büntetésekből a rendőrség
Az idén eddig 5,6 milliárd forint bírságot szabott ki a rendőrség. A következő évre elkészülő összesítés várható mérlege hasonló lehet a tavalyihoz, amely kilencmilliárd forint volt.
Dátum: 2006-12-13 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:31.911387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyorshajtás vezeti a szabálytalankodók feketelistáját, de általában elmondható, hogy a közlekedési szabálysértések adják a kivetett bírságok kilencven százalékát - nyilatkozta lapunknak Szabóné dr. Gáspár Erzsébet alezredes, az ORFK szabálysértési osztályának vezetője. Hozzátette: a fennmaradó tízszázaléknyi bírságot a közrend vagy a közbiztonság elleni vétségek miatt szabja ki a rendőrség. Tavaly országosan négyszázezer embert 5,5 milliárd forintra büntetett meg a hatóság. Ennek 43 százalékát fizetik ki időben. Ha ezt nem teszik meg, akkor a dolgozó munkabéréből letiltják az összeget, vagy adóhatósági végrehajtást kezdeményeznek. Közérdekű munkára is át lehet váltani a bírságot napi ötezer forintjával, de ha a szabálytalankodó nem akar dolgozni, akkor elzárással is sújtható - fűzte hozzá az alezredes asszony.
Az év felében már kétszázezer személy ellen indult szabálysértési eljárás, amelyben a rendőrség 2,5 milliárd forintnyi bírságot rótt ki. Ám a jövőre elkészülő összesítés várhatóan hasonló összegű lesz, mint a tavalyi mérleg.
Az ORFK októberig összesített adatai szerint az idén a rendőrjárőrök 683 ezer közlekedőre összesen 3,2 milliárd forintos helyszíni bírságot vetettek ki. Ez az összeg tavaly ugyanebben az időszakban hárommilliárd forint volt, a megbüntetettek száma pedig 693 ezer - tudatta lapunkkal az ORFK sajtóosztálya.
MNO - fidesz.hu