Csaknem 10 százalékkal emelik a víz árát
Az inflációt meghaladó mértékű vízdíj-emelést javasol 2007-re a Fővárosi Vízművek.
Dátum: 2006-12-13 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:32.956302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Haranghy Csaba, a társaság vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: várhatóan még a héten tárgyal a kérdésről a Fővárosi Közgyűlés.
Hozzátette: a 9,8 százalékos díjemelést egyebek mellett a fogyasztás bő 5 százalékos visszaesése indokolja.
inforadio.hu - fidesz.hu