"Kézből etet" a kormány?
Felére csökken jövőre a roma-telepek felszámolására fordítható költségvetési forrás - mondta el az InfoRádiónak Balog Zoltán. Az országgyűlési képviselő azt is kifogásolja, hogy kevesebb támogatásra számíthat a Magyar Cigányságért Közalapítvány, amely roma felzárkóztató és integrációs programokat finanszíroz.
Dátum: 2006-12-13 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:33.380828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A roma telepek felszámolására két évvel ezelőtt még 800 millió forint jutott, most csak 400 milliót szánna erre az állam - hangsúlyozta Balog Zoltán.
A fideszes képviselő rámutatott arra is, hogy a Magyar Cigányságért Közalapítvány más közalapítványokkal egy csoportban szerepel csak a költségvetésben, amelyeknek egyetlen összegen kell osztozniuk.
Ez az összeg azonban kevesebb, mint amit az érintett alapítványok korábbi támogatásainak összessége. Így nyilvánvalóan vagy mindegyik, vagy egyik-másik alapítvány kevesebb pénzből gazdálkodhat majd.
Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy a Magyar Cigányságért Közalapítvány iskolai felzárkóztató programokat, illetve a cigányság társadalmi integrációjáért dolgozó szervezeteket támogat.
A képviselő elmondta, azt nem lehet tudni, hogy pontosan hány roma családot érint majd a költségvetési támogatások csökkenése, hiszen a kormányzat nem készített hatástanulmányokat.
Balog Zoltán szólt arról is, hogy a költségvetési vitában felvetette ezeket a kérdéseket, ám az illetékes szakállamtitkártól csak azt a választ kapta, hogy lesz majd támogatás.
Ez a "kormányzati berkeken belül eldöntjük azt, amiről korábban az országgyűlés döntött", ez mindig "egy kézből etetés jellegű dolgot jelent", nem lehet világosan előre tudni, hogy milyen összegekre számíthatnak azok, akik eddig részesültek a támogatásokból - mutatott rá a politikus. Van egy ígéret, hogy majd lesz valami, de hogy pontosan mennyi és mikor, azt nem tudja senki - tette hozzá Balog Zoltán.
inforadio.hu - fidesz.hu