"Ez a tücsökmentalitás iskolapéldája"
Éles szócsata alakult ki a költségvetés részletes vitájában a volt és a jelenlegi pénzügyminiszter között. Varga Mihály szerint Veres János a miniszterelnök balatonőszödi beszéde után már bátran elismerhetné, hogy hamisak voltak az előző évek költségvetési számai. Veres szerint viszont a Fidesz ezt az állítást sem korábban, sem most nem tudta bizonyítani.
Dátum: 2006-12-13 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69428
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:33.723193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály a büdzsé részletes vitájában ismét felszólította a pénzügyminisztert, hogy ismerje el: az előző évek költségvetési számai nem feleltek meg a valóságnak. Varga Mihály szerint Veres Jánosnak a miniszterelnök balatonőszödi beszéde után se takargatni, se vesztenivalója nincs már.
Miniszter úr, saját miniszterelnöke mondta a trükkök százait! Nem volna itt az ideje, hogy azt mondja nekünk: bocsánat, elnézést az elmúlt négy évért, elnézést azért, hogy becsaptuk a magyar választókat. Nem volna talán itt az ideje, hogy ennek a 200 milliárdos többlet kamatkiadásnak végre elismerjék a felelősségét? - szegezte kérdéseit Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke Veres Jánosnak.
A pénzügyminiszter azonban csak annyit ismert el, hogy a Pénzügyminisztérium előrejelzései nem mindig jöttek be, de a költségvetés tényleges adatai végül a kormányt igazolták. Mint mondta, ezt a Fidesz az előző ciklusban se tudta hitelesen cáfolni.
Most sem tudott ilyet állítani, ebből következően ugyanabban a folyóban vagyunk. A prognózis adatokban lehetséges, hogy volt tévedés, lehetséges, hogy nem teljesített annyit a magyar gazdaság, mint ami szerepelt a tervezett értékekben, tényszámok tekintetében ugyanakkor mindig pontosak voltak a közléseink - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter.
Varga Mihály a tücsökmentalitás iskolapéldájának nevezte a tervezett kormányzati negyedet. Mint mondta, a beruházásról egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy nagy értékű állami ingatlanokat adnak el miatta.
Éljünk föl mindent, herdáljunk el mindent ami van, abból egy darabig jól elleszünk, de hogy mi lesz majd 10 év múlva vagy 20 év múlva, hogyan kell kínkeservesen kiszenvedni majd az államnak azokat a bérleti díjakat, amelyeket most az önök koncepciója miatt fizetni kell az állami hivatalok elhelyezéséért, arról egy szót nem hallottunk öntől - vetette fel Varga Mihály.
hirtv.hu - fidesz.hu