Állami támogatás nélkül marad a Terror Háza?
A jövő évi költségvetésből nem jut állami támogatás a Terror Háza Múzeumnak, a belépőjegyek árából pedig csak az összköltség felét lehet kitermelni - jelentette ki Schmidt Mária, az intézmény főigazgatója.
Dátum: 2006-12-13 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:36.177438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az oktatási miniszter személyesen tett ígéretet arra, hogy meglesz a támogatás a Terror Házának, erről azonban írásban még semmiféle tájékoztatást nem kaptunk- közölte Schmidt Mária.
Mint mondta, az érdeklődés nem csökken, már több mint 2 millió látogatón vannak túl.
vg.hu, MNO - fidesz.hu