Görögországban megbénult az élet
Görögországban szerdán egy napra megbénulnak a közszolgáltatások. A két legnagyobb szakszervezeti szövetség által meghirdetett országos munkabeszüntetés során leáll az athéni közlekedés, az Olympic Airlines légitársaság szintén leállítja egyes járatait, nem működnek a tanintézetek, a posta és a közszolgáltató intézmények.
Dátum: 2006-12-13 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:37.255048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munkabeszüntetés érinti a nem sürgősségi ellátást nyújtó kórházakat, és várhatóan a bankokat is. A szakszervezetek a konzervatív párti kormányzat reformjai, köztük egyes közszolgáltató társaságok, köztük az OTE távközlési társaság privatizálásának terve, illetve a megszigorításokat tartalmazó 2007 évi költségvetés ellen tiltakoznak.
MNO - fidesz.hu