Se fordulat, se reform a büdzsében
A jövő évi költségvetés sem fordulatot, sem reformokat nem tartalmaz, a perspektíva nélküli állami spórolás költségvetése - foglalta össze Cséfalvay Zoltán közgazdász, a polgári kormány volt gazdasági államtitkára a Nézőpont Intézet jövő évi költségvetésről készített elemzését szerdán.
Dátum: 2006-12-13 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:38.644335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézet értékelése kifogásolja, hogy a 2007-es büdzsé nem nyújt jövőképet egyetlen társadalmi rétegnek sem és tovább görgeti maga előtt a megoldatlan gazdasági és társadalmi problémákat. Cséfalvay Zoltán példaként említette a foglalkoztatottság szintjét, az elöregedő társadalmat, illetve a munkanélküliséget. Úgy vélte, a költségvetés előremutatás helyett a növekedő adóterhekkel a szürkegazdaság felé tereli a vállalkozókat. Cséfalvay Zoltán a reformok elodázása költségvetésének nevezte a 2007. évi büdzsét, aminek véleménye szerint nincs össztársadalmi haszna és társadalmi megegyezés sem áll mögötte. Problémának nevezte, hogy az állam úgy vár el nagyobb egyéni felelősséget a polgároktól, hogy közben növeli az állampolgárokat sújtó terheket.
Az intézet elemzése szerint a költségvetés rombolja a gazdaság tartós alapjait, ahova Cséfalvay Zoltán az önkormányzatokat, a középosztályt, illetve a kkv-kat sorolta. Hangsúlyozta, hogy véleményük szerint a költségvetés nem segíti az európai felzárkózást, a magas növekedési és foglalkoztatási áldozat miatt tovább mélyítheti a lemaradás mértékét. Megítélése szerint az intézményrendszer átalakítása egy kicsi és gyenge állam kialakulásához vezethet, amely éppen a klasszikus állami feladatok közé tartozó funkciókat épít le. Kritikával illette, hogy az állami újraelosztás szintje nem változik a jövő évi költségvetésben.
Vukovich Gabriella, a KSH volt elnökhelyettese, a Nézőpont Intézet szakmai tanácsadója a gyermekvállalás fokozódó terheire hívta fel a figyelmet és úgy vélte, hogy az ártámogatások fokozatosság nélküli, drasztikus átalakítása megélhetési problémákhoz vezet. Hozzáfűzte: a középosztály erőforrásainak szűkítésével és az ebből fakadó mérséklődő fogyasztással végső soron az állami bevételek is csökkennek.
MTI - fidesz.hu