Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elkészült az átcímkézett termékek fekete listája

A M.E.G.A cégcsoport által átcímkézett és forgalomba hozott termékek közül 159-nek tiltotta be a forgalmazását a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás. A termékek pontos listáját szerdán délelőtt tették közzé a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) honlapján.


Dátum: 2006-12-13 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:39.366837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Összesen 1500 tételt ellenőriztek, ez összesen 400 féle árut jelent. 159 terméknél merült fel minőségi kifogás, de emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszereket nem találtak. Az FVM vizsgálata szerint az eredeti szavatossági idővel együtt az élelmiszerek nyomonkövethetőségét biztosító, úgynevezett tételazonosítókat is sok esetben eltávolították.

A hivatal több tucat húskészítmény, tejtermék, lekvár, dzsem és öntet, műzliszelet, gabonapehely és bio-élelmiszer forgalmazását tiltotta meg.

A M.E.G.A. TRADE osztrák tulajdonosa a Független Hírügynökséghez is eljuttatott keddi közleményében kiemelte: több mint 28 éve működik feddhetetlenül tej- és sajt-vezérképviselőként. A cégcsoportot rendkívüli kár érte, hiszen a botrány miatt 300 ezer liter tejet és 200 ezer tonna sajtot tartanak zár alatt. A tulajdonos úgy véli: ezzel a kampánnyal akarják őt kiszorítani a piacról. Stefan Fischer közleményében visszautasította az átcímkézéssel, átdátumozással kapcsolatos vádakat, és azt is, hogy cégük húst forgalmazott volna.

Az FVM által közzétett listán valóban nem szerepel nyers hús, azonban sonkák, szalámik, húskenyerek és pástétomok igen, összesen 40 féle hústermék. Ezen kívül több mint 20 "ökológiai bio" megnevezésű termék, köztük gabonák, szójaitalok, tészták és műzlik is.

Kedd óta már nem a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, hanem a Nemzeti Nyomozóiroda folytatja az átcímkézett élelmiszerek ügyében indított büntetőeljárást. Az országos hatáskörű szerv befonására azért volt szükség, mert az ügy több magyarországi megyét is érint, ráadásul külföldi vonatkozásai is vannak.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek