Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány költségvetése leginkább a szociális intézményeket sújtja

A jobboldali vezetésű Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat érthetetlennek tartja, hogy a Gyurcsány-kormány költségvetési tervezete leginkább a szociális, a gyermekvédelmi és a gyógypedagógiai intézményeket sújtja - mondta a megyei közgyűlés alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-12-13 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:40.443107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kara Ákos közölte: az előzetes számítások szerint a megyei önkormányzat által fenntartott gyermekvédelmi, szociális és gyógypedagógiai intézményeknek a központi költségvetésből az ideinél várhatóan 287 millió forinttal kevesebb jut 2007-ben. Ennek oka a normatív támogatás kis mértékű csökkentése, másrészt a személyi jövedelemadóból való eddigi részesedés jelentős lefaragása. Ez utóbbit is részben a kötelező, részben az önként vállalt feladatok ellátására fordítják - tette hozzá az alelnök.

A megszorítások miatt kényszerintézkedéseket kell hozni, ez lehet létszámcsökkentés, intézmények összevonása - mondta. Véleménye szerint a kézenfekvő megoldás az lenne, ha a kormánypárti képviselők nemmel szavaznának a költségvetésre. "Kérjük őket, hogy ne szavazzák meg a kormány által benyújtott költségvetést!"- szólította fel a szocialista és a szabad demokrata honatyákat.

Győr megyében közel ötezer ellátottról gondoskodik a megye, s az intézményekben 1.200 munkatársat foglalkoztatnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek