Sólyom László találkozott a ciprusi elnökkel
Sólyom László köztársasági elnök szerdán Nicosiában találkozott Tászosz Papadopulosz ciprusi államfővel, ellátogatott az ENSZ-békefenntartók főhadiszállására, ahol magyarok is teljesítenek szolgálatot, majd megtekintett egy figyelőposztot a világszervezet által védett övezetben.
Dátum: 2006-12-13 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:40.801549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar államfőt az elnöki palotában fogadta ciprusi kollégája. Az ENSZ ciprusi békefenntartó erejének (UNFICYP) főhadiszállásán pedig annak vezérkari főnöke, Peter Fraser-Hopewell ezredes köszöntötte Sólyom Lászlót, mivel mind Michael Moller, az ENSZ dán nemzetiségű különmegbízottja, az UNFICYP vezetője, mind Rafael José Barni vezérőrnagy, főparancsnok távol van.
A magyar államfő megbeszélést folytatott Hegymegi Zoltán mérnök-alezredessel, a 84 fős magyar kontingens vezetőjével is, majd megtekintett egy figyelőállást és a régi nicosiai repülőteret, amely a sziget északi részének 1974-es török megszállásáig működött. Ezután az államfő elutazott Ászienu helységbe, a Szent István-táborba, ahol a 84 fős magyar kontingens zöme állomásozik.
Sólyom László hétfőn utazott háromnapos útra, amelynek célja elsősorban az egyiptomi Sínai-félszigeten szolgálatot teljesítő Többnemzetiségű Erő és Megfigyelők (MFO) magyar kontingensének, másrészt a ciprusi magyar békefenntartóknak a meglátogatása.
MTI - fidesz.hu