Meseország uniós támogatásból
Röpke két hónap alatt újult meg - kívül, belül - Berettyóújfalu öt óvodájából két tagóvoda: a városközpontban található 105 éves, Rákóczi utcai, valamint a Berettyószentmártonban lévő Gyermekkert óvoda. Az avató ünnepséget szerdán tartották.
Dátum: 2006-12-13 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:44.775231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A város első jelentős uniós támogatásból készült beruházása az "Összefogással a korszerű óvodai nevelési környezet megteremtéséért" nevet viselő Regionális Operatív Program - ROP - keretében mintegy 147 millió Ft-ból valósult meg. A bekerülési összeg 80 százaléka uniós, 15 százaléka hazai, míg öt százalék saját, önkormányzati forrás volt. Mint azt Szeifert Ferenc polgármester avató beszédében elmondta, a város mindig nagy hangsúlyt fektet nemcsak intézményeinek működtetésére, hanem azok korszerűsítésére, fejlesztésére. A most átadott tagóvodák pedig valóságos meseországot varázsoltak a régi, korszerűtlen épületek és eszközállományuk helyébe.
Török Istvánné intézményegység vezető, projektmenedzser ismertetésében a vendégek - önkormányzati, országgyűlési képviselők, óvodapedagógusok, szülők, gyermekek - megtudhatták, hogy a jelentősebb támogatási összeg az elmaradottabb Gyermekkert tagóvodába került, ahol nevelői szobát, étkezőt, öltöző helyiséget és új tornaszobát alakítottak ki. Nyílászárókat cseréltek, illetve új tetőcserepet raktak fel. Felújították a belső burkolatokat, a konyhát, valamint teljes festő-mázoló munkát végeztek. A Rákóczi utcai tagóvoda is új tetőfedő cserepet kapott, kicserélték a belső burkolatokat, kijavították a külső homlokzat hibáit, ott is elvégezték a teljes festést, mázolást.
Mindkét tagóvodába uniós követelményeknek megfelelő képességfejlesztő játékokat vásároltak.
Nyírő Gizella - fidesz.hu