Gyurcsány nem talált megoldást: vízumdíjra kötelezett határon túliak
A Fidesz nem vesz részt az Országgyűlés integrációs nagybizottságának szerdai ülésén, amelyen az Európai Tanács december 14-15-i üléséről folytatnak megbeszéléseket. Ezt Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságnak fideszes elnöke mondta újságíróknak a testület ülése előtt.
Dátum: 2006-12-13 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:49.016540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz úgy látja, hogy Gyurcsány Ferenc immáron nem csupán belpolitikailag, hanem a nemzetközi színtéren is terhet jelent Magyarországnak - indokolta Németh Zsolt pártja távolmaradását a konzultációról.
A politikus ugyanakkor kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Fideszből egyedüliként ő maga ott lesz a megbeszélésen, hasonlóan ahhoz a gyakorlathoz, amikor Gyurcsány Ferenc parlamenti felszólalásainál a fideszes képviselők kivonulnak, a frakcióvezető azonban a teremben marad.
Németh Zsolt a Fidesz véleményét ismertetve az Európai Tanácson képviselendő magyar álláspontról elmondta: üdvözlik, hogy egy pártközi és egy regionális együttműködés keretében sikerült elérni, hogy Magyarország mégiscsak csatlakozhat a schengeni egyezményhez.
Kiemelte: azáltal, hogy Magyarország más európai uniós tagállamokkal szomszédos határain megszűnik a belső ellenőrzés, a magyar állampolgárok számára is sokkal inkább érzékelhetővé válik hazánk európai uniós tagsága.
Németh Zsolt a kérdés árnyoldalának nevezte ugyanakkor, hogy a schengeni övezeten kívüli országok polgárai - így a szerbiai és a kárpátaljai magyarok is - csak nagyon drága vízummal léphetnek majd be Magyarország területére.
A politikus szerint adott esetben ez akár azt is jelentheti, hogy tízezer forintot is meghaladó vízumdíjat kell majd egyszeri belépésként fizetni a határon túli magyaroknak.
"A magyar kormánynak nincs megoldása erre a kérdésre, annak ellenére, hogy szirénáznak a határon túliak és szirénázunk mi is" - tette hozzá.
Németh Zsolt a közös európai uniós energiapolitikáról szólva úgy fogalmazott: "Nem látjuk a kellő elkötelezettséget a magyar politikában arra, hogy ezt a közös energiapolitikát megalkossuk".
A politikus szerint erre pedig különösen szükség lenne, mivel - mint hangsúlyozta - "számos olyan ország van Európában, amelyek politikai fegyverként használják az energiának az ügyét".
Németh Zsolt úgy véli, a Gyurcsány-kabinet energiakérdésekben a németországi Schröder-kormány kétoldalú megállapodásokon nyugvó különutas politikáját kívánja folytatni.
"Ezzel kapcsolatban különösen is árulkodók a Nabucco-vezeték, illetve az úgynevezett Kék áramlat vezetékkel kapcsolatos kétértelmű magyar álláspont. Minthogyha Magyarország azt gondolná, hogy egyszerre lehet ezen két vezeték megépítésének az elkötelezettje, márpedig ez a két vezeték párhuzamosan nem fog valószínűleg megépülni" - mondta.
Az Európai Unió további bővítéséről szólva azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormánynak az alapvető emberi, politikai és kisebbségi normákat Románia 2007. január 1-jei csatlakozása után is számon kell kérnie keleti szomszédunkon.
A Fidesz Horvátország és Törökország vonatkozásában döntőnek tartja, hogy a két ország csatlakozási tárgyalásai szétváljanak - mondta Németh Zsolt, aki úgy véli, hogy Horvátország csatlakozását nagymértékben segíthetné az elkövetkezendő időszakban az Európai Unió német elnöksége.
Németh Zsolt a lengyel-orosz kereskedelmi vitát illetően úgy látja, hogy a magyar kormány nem mutatott tagállami, regionális és visegrádi szolidaritást Lengyelország irányában, jóllehet "Lengyelországnak ebben a vitában igaza van".
fidesz.hu