Egymilliárd hiányzik a Veszprém megye jövő évi költségvetéséből
Egymilliárd forint hiányzik a Veszprém megyei önkormányzat 2007. évi költségvetéséből, az idei évihez képest - mondta a testület elnöke a megye és a megyeszékhely vezetői közötti egyeztetést követő sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.
Dátum: 2006-12-13 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:49.356433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A feladatok ugyanakkor nem csökkentek, ezért egyes területek átalakításáról, szervezeti egyszerűsítésről kellett dönteni, illetve a megyeszékhellyel közös intézményi működtetésről - tette hozzá Lasztovicza Jenő. A megyei közgyűlés elnökének közlése szerint a veszprémi önkormányzat a megyei kórház gép-műszer beszerzésére szánt jövő évi keretét a tavalyihoz képest 10 százalékkal megemelte, ami így 25 millió forintot tesz ki. Lasztovicza Jenő rámutatott: a kórháznál a legsürgetőbb műszerbeszerzések is legalább 130 millió forintba kerülnek jövőre.
Debreczenyi János, Veszprém polgármestere elmondta: a kórházi műszerbeszerzés támogatásán túl még 50 millió forinttal járulnak hozzá más Veszprémben lévő, de megyei fenntartású intézmény működéséhez. Ez szintén 10 százalékkal több a tavalyi támogatásnál - tette hozzá. A házi- és gyermekorvosi ellátást, illetve a gyógyszertári ügyeletet átszervezik, egyszerűsítik (ennek kidolgozására közös munkabizottságot hoztak létre), de lényegében a városi ügyeleteket a megyei kórház rendszerébe kívánják integrálni - tette hozzá a polgármester.
Pálfy Sándor, a Veszprém megyei önkormányzat alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőre csak a megyei kórház esetében több mint 600 millió forintot tesz majd ki a hiány - a most is már meglévő több százmilliós tétel mellett -, s szerinte nem kizárt, hogy jövőre 1,5 milliárd forintnyi összeg hiányzik majd a kötelező feladatok ellátásához.
MTI - fidesz.hu