Háromszázhatvan iskola sztrájkol pénteken
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem igaz, hogy minden előzetes, szakszervezeti egyeztetés nélkül hirdettek volna kétórás figyelmeztető sztrájkot péntekre; az akcióban résztvevő és azt elutasító iskolák aránya közel azonos a hétfői adatokkal - közölte Kerpen Gábor elnök szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2006-12-13 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:51.348507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakszervezet felhívására eddig négyszáz intézményből érkezett válasz, és mintegy negyven iskola közölte, hogy nem tartanak sztrájkot, az akcióban részt vevő intézmények arányaiban tehát nincs változás - mondta.
Az érdekvédők tapasztatlatai szerint ugyanakkor sok intézmény félreértette kérésüket, amely a sztrájkkal kapcsolatos előzetes jelzésre vonatkozott, s úgy értelmezték, hogy az akció befejeztével küldjék vissza az adatlapokat - tette hozzá. A szakszervezet tapasztalatai szerint a sztrájk szervezése és az abban való részvétel túlterjed a PDSZ tagságán, s más szakszervezetek tagjai is bekapcsolódnak az akcióba.
Kerpen Gábor visszautasította a társszakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) egyes vezetőinek nyilatkozatát, amely a PDSZ jó hírnevét sértő állításokat tartalmaz.
A PDSZ szerint ilyen magatartásnak sem a pedagógiában, sem a szakszervezeti mozgalomban nincs helye. Hangsúlyozta: július óta folyamatosan egyeztetnek a PSZ-el a sztrájkbizottságról, ám a PSZ vezetése következetesen nemmel válaszolt az együttes fellépést célzó kezdeményezésekre. Kerpen Gábor szerint azt sem igaz, hogy párhuzamos szakszervezeti akciók gyengítenék egymást; szerinte ez épp ellenkezőleg van. Az érdekvédő azt mondta, azoknak a PDSZ-tagoknak és más pedagógusoknak, akiket a sztrájkban való esetleges részvételük miatt munkaügyi hátrány érne, jogi segítséget nyújtanak.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem ért egyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által péntekre hirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkkal, mivel azzal veszélyeztetik a jelenleg is tartó tárgyalásokat - jelentette ki Bodolay Zoltán, a PSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke a távirati irodának kedden. A munkavállalói követelésekről jelenleg is tárgyalnak, ennek eredményességét azonban veszélyezteti a PDSZ akciója, "amely elfogadhatatlan, nem támogatható, még akkor sem, ha a megfogalmazott követelésekkel egyetértünk" - mondta a szakszervezeti vezető, aki szerint az alig háromezer főnyi tagsággal rendelkező PDSZ sztrájkfelhívása rontja az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság tárgyalási pozícióit, a közös munkavállalói érdekek érvényesülését.
MTI - fidesz.hu