Könyv a katolikus egyházról a szocializmus éveiben
Utak és útvesztők címmel kötet jelent meg a magyarországi katolikus egyházaknak a szocializmus időszakában játszott szerepéről, az egyházat ért kihívásokról és az arra adott válaszokról a Kairosz Kiadó gondozásában.
Dátum: 2006-12-13 19:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:53.066388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A könyv arról szól, hogy mi történt velünk, a katolikus egyházzal 1945. és 1990. között - mondta a szerdai budapesti bemutatón Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.
Kiemelte, hogy az áttekintett időszakban a keresztény egyházat üldözték Magyarországon, s az erőviszonyok rendkívül aránytalanok voltak abban az időszakban.
A kötet összeállítását Lénárd Ödön (1911-2003) piarista atya-tanár kezdeményezte, s Tímár Ágnes ciszterci apát fejezte be.
A könyv első részében történelemfilozófiai áttekintés olvasható a korszakról, arról, hogy a katolikus egyház milyen politikát folytatott. A második rész személyes visszaemlékezéseket tartalmaz, amelyek az akkori légkört mutatják be, érzékeltetik.
"Azt mutatják be ezek a visszaemlékezések, hogy mindezt meg lehetett élni, nem pedig túlélni" - mondta Tímár Ágnes.
A harmadik rész az Állami Egyházügyi Hivatal működésének keresztmetszetét adja és levéltári dokumentumokkal mutatja be a katolikus egyház elnyomásának rendszerét.
MTI - fidesz.hu