Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Élelmiszerbiztonsági botrány: lemondott a miniszter

Benyújtotta lemondását szerda este a dán kormány fogyasztói ügyekben illetékes minisztere, miután megállapították az általa vezetett minisztérium felelősségét az élelmiszerbiztonsági ellenőrzések hiányosságai miatt.


Dátum: 2006-12-14 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:54.181150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lars Barfoed miniszter közleményben tudatta: a miniszterelnök elfogadta lemondását. Utódát a december 14-15-i európai uniós csúcstalálkozó után jelölik ki.

A dán számvevőszék keddi jelentésében Barfoedot és négy elődjét hibáztatta azért, hogy a tárca nem tudott kieszközölni rendszeres élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseket a mészárszékeken és az éttermekben, minek következtében - mint abból márciusban hangos botrány is lett - romlott húsból készült ételeket tálaltak föl több dán étteremben.

A TV2 dán tévé úgy tudja, Dánia-szerte mintegy kétezer olyan élelmiszeripari vállalat van, amely két éve nem esett át élelmiszerbiztonsági vizsgálaton, noha a skandináv ország törvényei szerint évente legalább egy ilyen ellenőrzést el kellene végezni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek