Marad a holland ügyvivő kormánykoalíció
Változatlan összetételben marad a holland ügyvivő kormánykoalíció annak ellenére, hogy Rita Verdonk bevándorlásügyi minisztertől szigorú politikai álláspontja miatt a parlament megvonta a bizalmat, ugyanakkor a miniszter asszonyra a jövőben másik tárca vezetését bízzák - jelentette a holland sajtó csütörtök hajnalban a kabinet válságtanácskozása után.
Dátum: 2006-12-14 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:55.575846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jan Peter Balkenende ügyvivő és várhatóan majdani kijelölt miniszterelnök kormánya közel 12 órás kormányülésen úgy döntött, Verdonknak - akinek szigorú politikája vezetett az előző kormánykoalíció felbomlásához és előrehozott választásokhoz - nem kell lemondania. Ezzel a kabinet alkotmányos válsághelyzetet előzött meg, miután Verdonk pártja, a liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) jelezte: ha egyik miniszterének távoznia kell, a többi is követi.
A bizalmi válság és a liberális álláspont közti szakadékot úgy hidalták át, hogy Verdonk a kormányban marad, de helyet cserél egy másik miniszterrel. Verdonk ezentúl az igazságügyeket viszi, míg utóbbi tárca eddigi birtokosa, Ernst Hirsch Ballin átveszi a bevándorlási kérdéseket.
Az újonnan választott parlamenti alsóházban tartott bizalmatlansági szavazáson a miniszter asszony egyetlen vokssal maradt alul.
A szavazást azért rendezték Verdonk ellen, mert nem volt hajlandó elfogadni az új testületnek azt a határozatát, hogy kapjon menedékjogot mindenki az országban, aki 2001 előtt érkezett oda ilyen kérelemmel. Ezt a tervet mindkét jelenlegi kormánypárt ellenzi.
Hollandiában november 22-én tartottak parlamenti választásokat, amely az eddig is kormányzó kereszténydemokraták (CDA) győzelmét hozta, de a szavazatok eloszlása nagyon megnehezíti a koalícióalakítást, így még mindig folynak az egyeztetések.
Balkenende kormányfő a kabinet döntéséről hamarosan tájékoztatja a parlamentet is.
MTI - fidesz.hu