Koalíciós paktum után jöhetnek az áremelések
Fővárosi Közgyűlés ez évi utolsó ülésén ma várhatóan egy főpolgármester-helyettest, hét tanácsnokot és 15 bizottságot választ. A testület ezzel megszünteti a jelenlegi törvénysértő helyzetet, mivel az előírások szerint már döntenie kellett volna ez ügyben.
Dátum: 2006-12-14 08:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:14:56.587447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bizottságok hiányában a főpolgármesteri hivatal előkészítésében a főjegyző előterjesztésében kerülnek a testület elé a jövő évi közszolgáltatási díjjavaslatok. Eszerint a kormány konvergenciaprogramjában jelzett 6,2 százalékos inflációnál jóval nagyobb mértékben, csaknem 10 százalékkal drágul a szolgáltatások többsége. Kivétel a kéményseprési díj, ami a tervek szerint 5,4 százalékkal emelkedik.
A vízdíj 9,8 százalékkal, a csatornahasznált 9,4 százalékkal, a szennyvízszippantás 9,6 százalékkal, a szemétdíj 8,4 százalékkal, a temetkezési díj 8,1 százalékkal drágulna. A távfűtésért januártól 37 százalékkal, áprilistól további 8,4 százalékkal kell majd többet fizetni.
Azok, akiknek egy főre jutó jövedelme nem éri el a 93.000 forintot, sávosan különböző mértékű állami-önkormányzati kompenzációban részesülhetnek utólagos kompenzációban. Így részükre az áremelés kisebb mértékű lesz.
A BKV-tarifák átlagosan több mint 13 százalékkal emelkednek jövőre. A dolgozói bérlet 6,5 százalékkal, a tanuló-nyugdíjas bérlet 13,5 százalékkal, a vonaljegyek ára 24,3 százalékkal emelkedik.
Általában az inflációnál jobban növekednének az önkormányzat szociális és gyermekvédelmi intézményeinek térítési díjai, csakúgy mint az iskolákban az étkezési díjak.
MNO - fidesz.hu