Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben a demokrata többség a szenátusban

Az Egyesült Államokban kórházba vitték Tim Johnson demokrata párti szenátort. Az első hírek szerint a hatvanéves politikust szélütés érte, de szóvivője ezt cáfolta. Tartós hiányzása esetén szavazategyenlőség lehet az amerikai szenátusban. Ez esetben a republikánus elnök, Cheney szavazata dönt.


Dátum: 2006-12-14 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:02.817366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tim Johnson betegsége miatt a Demokrata Párt elveszítheti a novemberi választások eredményeként elért 51-49 arányú többségét a szenátusban.

Ha a politikus nem tud megjelenni az új összetételű testület január 4-ei alakuló ülésén, akkor a dél-dakotai kormányzónak helyettest kell kineveznie.

Az államot republikánus politikus irányítja, és ha saját pártjából állít helyettest, akkor a szenátusban a demokratáknak és a republikánusoknak egyaránt 50-50 képviselőjük lesz.

Szavazategyenlőség esetén pedig a testület elnökének, vagyis a republikánus Dick Cheney-nek a voksa dönt.

info.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek