Lecsaptak a Muzulmán Testvériségre
Az egyiptomi rendőrség őrizetbe vette az ellenzéki Muzulmán Testvériség egyik helyettes vezetőjét, további tíz neves tagját, három egyetemi tanárt és száznyolcvan egyetemistát csütörtök hajnalban - közölték rendőrségi források és a szervezet egyik tisztviselője.
Dátum: 2006-12-14 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:08.054999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csapás fő célpontjának a politikai iszlámot képviselő, hivatalosan betiltott, ám eltűrt Muzulmán Testvériség vezetői, illetve olyan tagjai voltak, akik kapcsolatban állnak a kairói al-Azhar Egyetemen független diákszövetséget alapító mozgalommal. A rendőrök a Kairó északkeleti peremvárosában lévő otthonából vitték el az 55 éves Hairat es-Satírt, Mohammed Mahdi Akefnek, a Muzulmán Testvériség vezetőjének egyik helyettesét. Ezzel egy időben őrizetbe vették az al-Azhar három professzorát, az egyetem kollégiumából pedig száznyolcvan diákot gyűjtöttek be, tíz kivételével a Muzulmán Testvériség tagjait.
Az őrizetbe vett diákok között van Szuhaib Gaudat el-Malt, a szabad egyetemisták szövetségének, valamint Ajmán Abdel-Gáni, a Muzulmán Testvériség egyetemi tagozatának a vezetője - közölte Abdel-Moneim Mahmúd, a Muzulmán Testvériség egyik tisztviselője. Biztonsági források közlése szerint az őrizetbe vételek "az iszlámista egyetemistáknak az al-Azhar Egyetemen vasárnap tartott erődemonstrációjával" vannak összefüggésben. A Muzulmán Testvériség mintegy ötven, karateruhába öltözött diáktagja a rektor irodája előtt tartott harci bemutatót, követelve öt társuk visszavételét. Őket azért zárták ki novemberben az orvosi karról, mert "szabad egyetemista szövetséget" hoztak létre.
Egyiptomban a Muzulmán Testvériség a legnagyobb ellenzéki erő: a parlament 454 tagú alsóházában 88 képviselővel van jelen. A kormányzat nem hajlandó elismerni a szervezetet politikai erőként, a rendőrség gyakran zaklatja tagjait, indoklás nélkül őrizetbe veszi és olykor hónapokig fogságban tartja őket bármiféle vádemelés nélkül.
MTI - fidesz.hu