Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ázsiából már kínai a legtöbb turista

Kína, már megelőzve Japánt, Ázsiában a legnagyobb kiutaztató országgá vált: az idei első tíz hónapban 28,55 millió kínai utazott külföldre.


Dátum: 2006-12-14 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:09.132836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kínában az idegenforgalom ugrásszerűen fejlődött azóta, hogy az ország 2001-ben belépett a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO). Az idegenforgalmi bevételek az idén 10,8 százalékkal nőttek. Az állami turisztikai hivatal adatai szerint jelenleg a kínaiak a világ 132 országába utazhatnak, 2001 előtt csak 18 országba utazhattak. Jelenleg 49 nemzetközi szállodalánc és 25 idegenforgalmi ügynökség képviselteti magát Kínában. Az Idegenforgalmi Világszervezet számítása szerint 2020-ra Kína válik az első számú idegenforgalmi célponttá a világon, a kiutazók számában a negyedik helyre kerül. Jelenleg Franciaország a nemzetközi turizmus elsőszámú útiránya. Tavaly 46,8 millió turista látogatott Kínába, és majdnem 30 milliárd dollárt költött ott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek