Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb amerikai csapatokat vezényelnének Irakba

Az Irakban tárgyaló, magasrangú amerikai parlamenti képviselőkből álló küldöttség szerint újabb amerikai csapatokat kellene Irakba vezényelni. Egyöntetű megítélésük szerint legkevesebb 15-30 ezer katona kellene még ahhoz, hogy stabilizálni lehessen a helyzetet a polgárháború-sújtotta országban.


Dátum: 2006-12-14 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:13.097749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


John McCain, arizonai szenátor csütörtökön úgy fogalmazott, hogy "ebben a nehéz helyzetben nincs igazán jó megoldás, de feltétlenül szükség lenne újabb csapatok idevezénylésére, hogy ellenőrizni lehessen a helyzetet és folytatódhassanak a politikai reformok". McCain még nem jelentette be, de széles körben arra számítanak, hogy a Republikánus Párt színeiben indulni fog az elnökjelöltségért 2008-ban.

A 2000-ben demokrata pártiként az elnökjelöltségért is indult, jelenleg pedig független connecticuti szenátor, Joseph Lieberman ehhez hozzátette, hogy a delegáció mind az öt tagja egyetért abban, hogy növelni kellene az amerikai erők létszámát Irakban.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek