Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Török lány lett 2002 Világszépe

Törökország legszebb lánya lett 2002 Világszépe a szombaton a londoni Alexandra Palace-ban rendezett Miss World versenyen. Azra Anin a kolumbiai Natalia Peraltát és a perui Marina Mora Monterót előzte meg a 142 országban élőben közvetített szépségversenyen.


Dátum: 2002-12-07 19:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:19.121045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Azra fejére, aki a címmel 100 ezer angol fontot is kapott, a nigériai Agbani Darego, Miss World 2001 tette a királynői koronát. Az új szépségkirálynő, a barna, göndör hajú 21 éves török fotómodell Hollandiában nevelkedett, képzőművészeti tanulmányokat szeretne folytatni. A rajz és az olvasás mellett a sport és a zene is a kedvencei közé tartozik, szívesen fut, úszik és fuvolán játszik.

"Remélem, jól képviselem a nőket a világban" - nyilatkozta győzelme után Azra a Reutersnek, és - utalva a verseny körüli tragikus eseményekre - reményét fejezte ki, hogy a jövőben az emberek jobban tisztelik majd egymást.

Az idei világszépségversenyt eredetileg Nigériában rendezték volna, bár ennek voltak ellenzői, többek között a házasságon kívüli gyerekszüléséért megkövezés általi halálra ítélt Amina Lawal ügye miatt. Az utolsó pillanatban új helyszínt kellett találni a nyugat-afrikai országban kirobbant véres vallási indíttatású zavargások miatt. A keresztény-muzulmán összecsapások azután robbantak ki, hogy egy nigériai újságíró azt írta: Mohamed próféta, az iszlám alapítója, ha élne, minden bizonnyal a szépségversenyen indulók közül választana magának feleséget. Az észak-nigériai Kaduna városában több mint 200 halálos áldozatot követelő zavargások után a szervezők jobbnak látták, ha Abuja helyett Londonban lépnek pódiumra a világ legszebb lányai.

"Fájlaljuk a nigériai halottakat, de ezért nem érheti vád a Miss World 2002-őt - mondta a Reuters-nek még az eredményhirdetés előtt Julia Morley szervező, a Miss World-öt 1951-ben alapító Eric Morley özvegye. - Nincsen semmi ok arra, hogy ezek a fiatal lányok ne élvezzék életük nagy pillanatát". A brit feministák ugyanis rosszallták, hogy a nigériai vérfürdő ellenére megtartják az idei világszépségversenyt. Muriel Gray újságírónő például úgy vélekedett, hogy a versenyzőknek "vérfoltos fürdőruhában kellene parádézniuk".

A versenyzők a korábbi hagyományokkal ellentétben estélyi ruhában vonultak fel az 500 főnyi közönség előtt. A bemutató mottója "Céltudatos szépség" volt, hangsúlyozandó, hogy nemcsak a küllem, hanem az ész is fontos egy mai fiatal nőnek.

MTI - fidesz.hu

Fotó: www.missworld.org

Kapcsolódó elemek