Szándékos gyújtogatás Olaszliszkán?
Vélhetően szándékos gyújtogatás miatt gyulladt ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán egy lakóház - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője csütörtökön az MTI-vel; a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának tájékoztatása szerint a tűz egy lakatlan épületben keletkezett.
Dátum: 2006-12-14 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:17.737098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rétközi Ferenc, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője elmondta: Olaszliszkán, a Dankó Pista úton lévő ház egyik szobája gyulladt ki. Személyi sérülés nem történt, és az anyagi kár sem jelentős. A csütörtökön délután fél egykor érkezett riasztást követően a tűzvizsgáló és a rendőrség jelenleg is a helyszínen tartózkodik - tette hozzá.
A megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának tájékoztatása szerint a tűz eddig tisztázatlan körülmények között, egy lakatlan épületben keletkezett. A lángokat a szomszédok megfékezték, mielőtt a tűzoltók a helyszínre érkeztek volna - tették hozzá. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az ügyet.
MTI - fidesz.hu