A Munkástanácsok is támogatják a pedagógussztrájkot
A Munkástanácsok Országos Szövetsége Szövetségi Tanácsa támogatja a 2006. december 15-i pedagógussztrájkot, kinyilvánítja szolidaritását, tagságát felkéri annak támogatására.
Dátum: 2006-12-14 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:19.958226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elítéli azt a megosztó magatartást, amit az utóbbi napokban az MSZP-közeli Pedagógus Szakszervezet tanúsít. Érthetetlen, már-már nevetséges módon arra hivatkozik az említett szakszervezet vezetője: ha sztrájkolnak a pedagógusok, azzal rontják a tárgyalási pozícióikat.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége támogatja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének követeléseit, s elítéli, hogy:
- a kormány több ezres pedagógus-elbocsátást készített elő a közoktatási törvény által;
- 2006 szeptemberétől lehetővé tették a kirendelést a pedagógusok számára is;
- 2006 szeptemberétől ugyanazért a bérért többet kell a pedagógusoknak dolgozniuk;
- 2007 szeptemberétől felemelték a pedagógusok kötelező óraszámát;
- a költségvetési törvénybeli megszorítások újabb iskolák bezárását is kikényszeríthetik az iskolafenntartóktól (pl. önkormányzatoktól, alapítványoktól, egyházaktól, stb.).
Keresztény szellemiségű szakszervezeti szövetségünk osztja azt az Európában már felismert véleményt, hogy a közoktatás a jövő záloga, ezért nem tudjuk támogatni a pedagógusokat, az oktatást, a jövő munkavállalóinak képzését megnehezítő, helyenként ellehetetlenítő, a képzés színvonalát jelentősen rontó kormányzati intézkedéseket, s úgy ítéljük meg, hogy inkább többletforrások bevonására, a "nemzet napszámosai", a pedagógusok valódi megbecsülésére van szükség.
Budapest, 2006. december 14.
Munkástanácsok Országos Szövetsége Szövetségi Tanácsa