Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Karácsonyi műtárgyaukció Debrecenben

Tizedik alkalommal rendeztek karácsonyi műtárgy-aukciót szombaton Debrecenben, az Aranybika Szállóban. Lukovics András, az aukciót szervező Kölcsey Ferenc Közművelődési Intézet igazgatója elmondta: a debreceni az egyetlen vidéki műtárgyárverés, amelyet tíz éve folyamatosan megrendeznek.


Dátum: 2002-12-08 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:19.720739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idén 390 műalkotás összesen 38 millió forint kikiáltási áron szerepelt az aukción.

A műtárgyak - ékszerek, festmények, grafikák, szobrok, étkészletek, használati tárgyak - közül 216 került kalapács alá 16 millió 700 ezer forintos kikiáltási áron.

- A leütés 19 millió 700 ezer forint volt, azaz 118 százalékos áron keltek el a műalkotások - tájékoztatott az igazgató.

Lukovics András elmondása szerint rendkívül keresettek voltak az ékszerek, míg a legmagasabb áron Iványi Grünwald Béla Balatoni este című olajképe talált gazdára: 900 ezer forintról indult, s 1 millió 200 ezer forintért kelt el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek