Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hadady-Hargitai termet avattak a megyeházán Salgótarjánban

Az 1956-os forradalom két, brutálisan meggyilkolt Nógrád megyei vezetőjének emlékére avatták fel a Hadady-Hargitai termet csütörtökön Salgótarjánban a megyeházán.


Dátum: 2006-12-14 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:22.109829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A konferenciaterem viseli a két, mártírhalált halt parancsnok nevét, akikre az avatóünnepségen Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke és Juhász Attila, a Pofosz megyei elnöke emlékezett meg.

Hadady Rudolf és Hargitai Lajos a salgótarjáni acélgyár dolgozóiból szervezett nemzetőr fegyveres csoportot vezette 1956 októberétől. A csoport tagjai részt vettek a megyei tanács visszafoglalásában, és megkísérelték a Karancslapujtőn tartózkodó karhatalmisták lefegyverzését is. Mindezekért december 11-i letartóztatásuk után 13-án hajnalban a Budapesti Központi Bíróságra vitték volna őket, de Hugyagnál mindkettőjüket kiszállították a gépkocsiból a karhatalmisták. A két fiatalembert szinte a felismerhetetlenségig összeverték, majd több lövéssel agyonlőtték. Hadady Rudolf 33, Hargitai Lajos 28 éves volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek