Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már nyolcvan helység csatlakozott az országos demonstrációhoz

December 15-én 8 órától 17 óráig Magyarország számos településén demonstrációt tartanak.


Dátum: 2006-12-14 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:23.249312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


demonstrálók magyar állampolgárok és a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglalt jogaikkal élve követelik, hogy a magyar társadalomban/közéletben/gazdaságban kialakult erkölcsi és gazdasági válság felelősei távozzanak a közéletből, követelik felelősségük kivizsgálását és felelősségre vonásukat.

Követelésüknek békés, félpályás, álló forgalomlassító demonstráció formájában adnak hangot, ilyen módon fejezik ki véleményüket.

A demonstrációhoz már csatlakozott települések:

Kaposmérő, Ajka, Bábonymegyer, Baja, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonszentgyörgy, Balatonvilágos, Barcs, Bátaszék, Békéscsaba, Berzence, Bonyhád, Böhönye, Bőszénfa, Budakeszi, Budapest, Cegléd, Csákány, Csoma, Csorna, Csurgó, Debrecen, Dombóvár, Dunaföldvár, Dunakeszi, Dusnok, Eger, Érd, Esztergom, Göd, Győr - Vámosszabadi, Hidas, Hosszúhetény, Istvándi, Kalocsa, Kapospula, Kaposvár, Kapuvár, Kisbér, Komárom, Komló, Körmend, Lesencetomaj, Mágocs, Magyarhertelend, Mánfa, Marcali, Máza, Miskolc, Mohács, Mosonmagyaróvár, Nagyatád, Nagykanizsa, Nagymányok, Nyíregyháza, Paks, Pécs, Pogányszentpéter, Pomáz, Sárospatak, Sásd, Siófok, Sopron - Kópháza, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szentbalázs, Szentendre, Szigetszentmiklós, Szombathely, Tamási, Tapolca, Vác, Váralja, Várpalota, Vásárosdombó, Veszprém, Zalaegerszeg, Zirc. A lista nem tartalmazza a városok vonzáskörzetében levő településeket, és a még szervezés alatt levőket.

A demonstrálók véleményeit és követeléseit tartalmazó petíciókat 2006. december 15-én 10 órakor a megyei közgyűlések elnökeinek az adott megyék képviselői adják át, 2006. december 18-án 10 órakor és 13 órakor a Köztársaság Elnökének, valamint az Országgyűlés elnökének a 19 megye képviselői, a főváros képviselői és a demonstráció országos koordinátora adják át.

Az országos megmozdulások főszervezője, a Lelkiismeret 88 Egyesület, 2006. december 15-én, pénteken 18 órától a budapesti Clark Ádám téren, a 0 kilométerkőnél tart tájékoztatót a demonstrációkról.

gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek