Az al-Kaida irányítja a szomáliai iszlámistákat?
Egyre radikálisabbá válnak, s egyre inkább az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat kelet-afrikai sejtjének befolyása alá kerülnek az Afrika szarván elterülő Szomália nagy részét uraló iszlámisták - jelentette ki csütörtökön Jendayi Frazer amerikai külügyi államtitkár.
Dátum: 2006-12-15 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:25.937887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A washingtoni külügyminisztérium Afrikáért felelős vezető diplomatája újságíróknak azt mondta, nem vált valóra az Egyesült Államok azon reménye, hogy a szomáliai fővárost és a kelet-afrikai ország jelentős részét ellenőrzés alatt tartó iszlámisták körében feltűnik majd egy mérsékelt csoport, amely átveszi az irányítást.
"Az Iszlám Bíróságok Tanácsát ma a kelet-afrikai al-Kaida-sejthez tartozó egyének ellenőrzik" - jelentette ki a diplomatanő. Szavai szerint a csoport vezetői szélsőségesek, terroristák, akik "apácákat és gyerekeket gyilkolnak le, s dzsihádot (szent háborút) hirdetnek".
A külügyi államtitkár elmondta, hogy Washington "a legmagasabb szinteken" igyekszik nyomást gyakorolni Eritreára, Egyiptomra, Jemenre és Szaúd-Arábiára, miután a szomáliai szervezethez többek között ezen országokból érkezik anyagi támogatás.
Az iszlámisták, akik júniusban vették be az évtizedes anarchia sújtotta ország fővárosát, Mogadishut, tagadják, hogy külföldiek férkőztek volna be soraikba.
Washingtonban feltételezik, hogy az 1998 augusztusában Kenyában és Tanzániában végrehajtott követségrobbantások kitervelői közül legalább hárman Szomáliában rejtőzködnek. Haszan Dahir Avejsz , az Iszlám Bíróságok Tanácsának első embere, szerepel az ENSZ által és az Amerikában összeállított, terroristákat fölsoroló listán egyaránt.
MTI - fidesz.hu