377 dolgozót küldenek el a környezetvédelmi igazgatásból
A környezetvédelmi igazgatásban dolgozók létszáma 377 fővel 6.520-ra csökken január elsején - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Dátum: 2006-12-15 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:29.074895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca által elküldött összesítés szerint a minisztériumban 369-en dolgoznak januártól, 40 fővel kevesebben az eddigiekhez képest. A felügyelőségeknél 178 fővel 1.267-re, a nemzeti parkoknál pedig 91 fővel 613-ra csökken a foglalkoztatottak köre.
Csökken 10 fővel 79 főre az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség létszáma, 58 fővel 212 főre pedig az Országos Meteorológiai Szolgálaté.
A 3.900 fős környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságoknál nem csökken a létszám, csak úgy mint a 67 fős Vízügyi Központé, és a 84 fős Fejlesztési Igazgatóságé sem.
Legutóbb fél éve zajlott le létszámcsökkentés a környezetigazgatásban, akkor 284 fővel lett kisebb az apparátus. A tárcánál 45 fős, a felügyelőségeknél 161 fős, a nemzeti parkoknál pedig 78 fős leépítés ment végbe. Az igazgatóságok létszáma akkor sem változott.
Persányi Miklós korábban azt közölte, hogy a két leépítés 2007-ben összesen 1,5 milliárd forintos megtakarítást tesz lehetővé az idei évhez képest.
MTI - fidesz.hu