A kormány nem tartja be ígéreteit
A nagy átverés költségvetésének nevezte Farkas Sándor országgyűlési képviselő a szocialista kormány által javasolt és a parlament által elfogadott költségvetést. A képviselő úgy véli, a kormány nem tartja be a kampány során tett ígéreteit.
Dátum: 2002-12-08 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:20.637555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzék képviselője szerint az ország azt kapja a szocialistáktól, amire előzőleg egyébként számítani lehetett: drámai megszorító intézkedéseket. Turisztikai célokra 40 százalékkal, a kis- és középvállalkozások fejlesztésére 25 százalékkal, a vasúthálózat korszerűsítésére 60 százalékkal, a bérlakásépítésre 50 százalékkal kevesebb pénzt fordít ez a kormány az előzőhöz képest. Az ígért 300 ezer új munkahely megvalósulása helyett ma azt látni, hogy tőkeerős külföldi vállalatok hagyják el az országot, a keresetek reálértékének növekedése utol sem éri az előző négy évben elért 13 százalékos mértéket, a tizenharmadik havi nyugdíj összege pedig körülbelül egy heti járandóság lesz csak. A költségvetés az ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetés költségeit az önkormányzatokra hárítja, a képviselő-testületeknek ez százmilliós nagyságrendű terhet jelent.
A címzett támogatások köréből ezúttal is kimaradt a szentesi volt vármegyeháza rekonstrukciója, mellette több más, kisebb fejlesztés. Farkas Sándor ezek érdekében önálló képviselői indítványt tett, azonban azt nem fogadták el. A helyhatósági választásokat megelőző helyi kampány egyik fő témája volt a csatornázás. Farkas sajnálatát fejezte ki ebben az ügyben: a szentesi önkormányzat még csak nem is pályázott címzett támogatásra ennek megvalósulása érdekében, ezért véleménye szerint a következő esztendőben sem épül ki a csatornahálózat a városban.
Délmagyarország online