Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarok kálváriája Spanyolországban

Spanyolországba mentek dolgozni, ám munka nem volt, és még útlevelüket is elvették - több tucatnyi magyar járt pórul az ibériai országban. A mintegy százhúsz embert internetes hirdetésen keresztül toborozták Magyarországon, ám szerződést idehaza nem kaptak. Negyven-negyvenöten már haza is tértek.


Dátum: 2006-12-15 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:32.617340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több tucatnyi magyar járt pórul Spanyolországban. Az internetes hirdetésen keresztül Magyarországról toborzott alkalmi munkavállalók dolgozni nem tudtak, rossz körülmények között szállásolták el őket, és még az útlevelüket is elvették. A botrány a hét elején pattant ki, miután négy magyar állampolgár panaszt tett a barcelonai főkonzulátuson. "Jó kereseti lehetőséget ígértek nekik, a munka narancsszedés lett volna Valencia környéki ültetvényeken" - mondta lapunknak Szabó Ferenc főkonzul. A diplomata értesülése szerint az első, ötven főből álló turnus november végén érkezett Spanyolországba, a második, harmincfős december legelején, a harmadik, ugyancsak harmincfős pedig a héten.

Információink szerint a magyarok szerződés nélkül indultak útnak, a megállapodás a magyarországi közvetítővel szóban történt. Az őket fogadó és kint kalauzoló spanyol cég munkaerő-közvetítéssel foglalkozik; a "végmegrendelők" pedig az ültetvények. A közvetítő azonban nem tudott folyamatosan munkát biztosítani, és ami volt, azt is az ígértnél rosszabb feltételek között és kevesebb pénzért kellett teljesíteni. Úgy tudjuk, a magyarok egy része kapott munkaszerződést, ám az spanyolul volt. Értesüléseink szerint a spanyol munkaerő-közvetítő cég rendelkezik a szükséges jogosítványokkal, működése legális. Az egyelőre nem világos, hogy a magyarországi toborzócég működése megfelelt-e a jogszabályi követelményeknek.

Szabó Ferenc tájékoztatása szerint negyven-negyvenöten már visszatértek Magyarországra, ők elunták a várakozást, vagy elfogyott a pénzük. Az is utólag derült ugyanis ki, hogy a szállásért borsos bérleti díjat kell fizetni, ráadásul saját zsebből kellett magukat fenntartaniuk. A hazautazók közül többen úti okmányaik nélkül voltak kénytelenek visszatérni. A főkonzulátus a rendelkezésére álló lehetőségeknek megfelelően tud csak segíteni a pórul jártakon - mondta lapunknak Szabó Ferenc -; pénzügyi keretük nincsen a visszatérni vágyók hazautazásának finanszírozására. Az otthoni rokonok, barátok elérésében viszont segítenek.

A Külügyminisztérium időközben közleményben figyelmeztetett, hogy aki spanyolországi szezonmunkára jelentkezik, előtte mindenképpen tájékozódjon a területileg illetékes munkaügyi központnál. Itt ugyanis nyilvántartás vezetnek a kinti munkaközvetítőkről. A tárca szerint az ugyanis nagy kockázattal járhat, ha valaki be nem jegyzett munkaközvetítőn keresztül keres munkát.

MH-összeállítás

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek