Veres ebben nyakig benne van
A kormány felelőtlen, hiteltelen, adósságnövelő gazdaságpolitikájának árát fizetik meg az emberek 2007-ben - így értékelte a jövő évi költségvetést Varga Mihály.
Dátum: 2006-12-15 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:35.241752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz gazdasági szakpolitikusa arra is felhívta a figyelmet, hogy a következő héten szavaz az Országgyűlés a költségvetés legfontosabb számairól. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: egyszer mindenkit utolér a végzete, és a kormányt 2007-ben mindez meg is történt.
"A felelőtlen, hiteltelen és adósságnövelő gazdaságpolitika árát a magyar lakosság fogja többletteherrel fogja megfizetni" - eképp foglalta össze a 2007-es költségvetésről a Fidesz véleményét Varga Mihály. Mint fogalmazott, a magyar kormány szeptemberi konvergencia programjában, már most van két olyan pont, mely nem felel meg a valóságnak: az egyik szerint idén 6,6 százalékkal nőtt volna a beruházások száma, ám ez mindössze 2 százalék környékén lett, a másik pedig a reálbércsökkenésre vonatkozik, ahol 1,7 százalékos csökkenést ígértek 2007-re, ám minden bizonnyal 4 százalékra fog rúgni. A Fidesz alelnöke szerint ezek az adatok jól mutatják, hogy a kormány részéről tovább folytatódik a mellébeszélés. Így folytatta: az a Veres János, aki nemrég kétheti jutalmat kapott a miniszterelnöktől, továbbra sem ismeri el felelősségét, miközben 14.719 milliárd forint jelenleg Magyarország adósságállománya, és csak 2006-ban 1975 milliárddal emelkedett, miközben a vizitdíjból 30 milliárd forintnyi bevételt tervez a kormány. "Ez minden idők legnagyobb adósságnövekedése hazánkban" - szögezte le. Kitért arra is, hogy a hitelek kamatai is megnőttek, így idén 822 milliárd helyett 960 milliárdot kell fizetnünk. A képviselő megjegyezte: Veres János ebben nyakig benne van.
Varga Mihály megemlítette azt is, hogy a kormány egy törvénymódosító indítványt nyújtott be, melyben a 2008-as, 2009-es és a 2010-es költségvetésben kötelezővé tennék, hogy a költségvetés elsődleges egyenlege pozitívvá váljon. A Fidesz támogatni fogja ezt az indítványt. A polgári-kormány pénzügyminisztere emlékeztetett: az Orbán-kormány időszakában három évben is sikerült ez az elképzelés, mégsem hoztak róla törvényt. "Nem rendeztünk rendkívüli sajtótájékoztatót, nem szerveztünk látványos PR-akciókat sem, egyszerűen megcsináltuk" - fűzte hozzá.
A szakpolitikus szerint itt lenne az ideje, hogy elismerje: eddig rossz gazdaságpolitikát folytattak, ezért kell többletterheket fizetnie az embereknek. Mint közölte, 2007 rendkívül súlyos esztendő lesz a lakosság számára, és 2008 is. 2007 nem a jövőről szól, hanem a múltról. Varga újságírói kérdésre reagálva elmondta, egy kormánypárti módosító indítványt támogat még a Fidesz, mely az M44-es út előkészítését (Békéscsaba elkerülő szakasza) taglalja, illetve egy ötpártit, mely a kerékpárutak építésére plusz egymilliárdos forrást biztosítana.
fidesz.hu