Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bokros: Magyarországon gazdasági, politikai és erkölcsi válság van

Magyarországon többféle feladat összecsúszott a felelőtlen kormányzás gazdasági, politikai és erkölcsi válságot okozó politikája következtében. Rövid távon csak a lakosság terheinek növelésével kerülhető el az államcsőd - jelentette ki Bokros Lajos a köztelevízió reggeli műsorában.


Dátum: 2006-12-15 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:35.684261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hazánkban háromféle feladat is összecsúszott a kibontakozó gazdasági, politikai és erkölcsi válság következtében - mondta Bokros Lajos, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere a köztelevízió reggeli műsorában. Az első feladat, hogy nagyon rövid lejárattal megszorító intézkedéseket kell hozni, hogy az államháztartás rekordméretű hiánya ne veszélyeztesse az állam fennmaradását, tehát hogy az államcsődöt el lehessen kerülni. Ezt Bokros szerint csak úgy lehet megtenni, ha többletterheket raknak a lakosságra, azaz visszaveszik azokat a támogatásokat, amelyeket az elmúlt 5-6 évben a felelőtlen kormányok politikai cukorkaosztogatás címén megígértek a választóknak. A közgazdász szerint ma ennek a végtelenül rossz és káros, a jövőt felélő politikának isszuk a levét, s ez sodorta nem csupán gazdasági, hanem politikai és erkölcsi válaságba is az országot.

A másik két feladatot a volt pénzügyminiszter a reformok végigvitelében látja, ezek első lépése az úgynevezett "mennyiségi" reformok csoportja, ezekkel próbálkozik most a kormányzat, ebbe a körbe sorolható szerinte például a tandíj vagy a vizitdíj. Bokros úgy véli, ezek fontos dolgok, de az igazi változásokat csak a minőségi reformok hozzák el, mert ezek megváltoztatják majd a különböző intézmények magatartás-mintáit is.

Bokros Lajos szerint a következő két évben Magyarországon lesz a leglassabb a gazdasági növekedés az unióhoz újonnan csatlakozott országok közül - a cseheknél például kétszer, de a balti országoknál akár háromszor gyorsabban is fejlődik majd a gazdaság a miénknél. Ez a lassú növekedés pedig azt jelenti, hogy a kiigazító intézkedések még fájóbbak lesznek, hiszen "nem bővül a torta", nem lehet olyan mértékben kompenzálni a megszorítások káros hatásait, ahogyan kellene.

Néző László, MN

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek