Nem lehet fizetős az egészségügy!
Mikola István az egészségügyi törvénytervezet zárószavazása előtt ismételten felszólította a kormányt arra, hogy ne tegyék fizetőssé az egészségügyet.
Dátum: 2006-12-15 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:36.009513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus pénteki sajtótájékoztatóján ismertette a Fidesz álláspontját a zárószavazás előtt:
- Ne tegyék fizetőssé az egészségügyet! Mikola István idézte Kökény Mihályt, aki 2005 áprilisában azt mondta, hogy nem lesz fizetős az egészségügy. Ennyit a nevezett úr hitelességéről - jegyezte meg a fideszes politikus.
- Hagyjanak fel az egészségügy üzletté tételével! Ez egy szeretetszolgálat, spirituális elemeket is tartalmazó gyógyítószolgálat, ez egy szakma, hivatás, misszió, és nem elsősorban üzlet - hangsúlyozta a képviselő.
- Ne zárjanak be kórházakat! A Fidesz egyetlen kórházat sem fog és nem hajlandó bezárni - szögezte le Mikola István, és felszólította a kormánypárti politikusokat, hogy ne hazudozzanak arról, hogy a Fidesz 60-80 kórházat akarna bezárni.
- Ne árusítsák ki az egészségügyi közvagyont, hagyjanak fel az ingatlanspekulációval!
- Színjátékokkal ne rekesszék ki az ellenzéket a konstruktív vita lehetőségéből! A politikus felidézte az egészségügyi bizottság legutóbbi ülését, ahol a kormánypárti elnök "hamar kimenekítette" a minisztert, mielőtt az érdemi vita megkezdődött volna. "Az egészségügyi bizottság elnöke ne játsszon össze a kormányzattal, miközben a bizottsági ülést vezet" - tette hozzá. Térjenek vissza a parlamentbe a vitákhoz - szögezte le a képviselő.
- A kormányzat ne menjen szembe a népakarattal! Társadalmi támogatottság nélkül ilyen előkészítetlen átalakítást nem lehet végrehajtani - jelentette ki Mikola István. "Vegyék észre, hogy nincs társadalmi támogatottsága ennek a programnak" - tette hozzá. Felszólította a kormány arra, hogy figyeljenek a betegekre és a szenvedőkre, mert úgy tűnik, hogy az ő érdekeik teljesen kimaradnak ebből az egészségügyi átalakításból.
- Ne vezessék be a több-biztosítós modellt! A politikus emlékeztetett: ez a modell a világon mindenhol megbukott, sok ember életébe került, a szegények, a krónikus betegségben szenvedők nem jutnak hozzá a gyógyítás lehetőségéhez. Mikola István hangsúlyozta: a több-biztosítós egészségügy egyetlen célja az, hogy az új tőketulajdonosaikat konchoz jutassák. Felhívta a figyelmet arra, hogy 1500 milliárd forint van az egészségbiztosítás kasszájában, amely a nemzet utolsó még nem privatizált hatalmas vagyona.
fidesz.hu