Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Önkényes ellenőrző pontok Koszovóban

Fegyveresek illegális közúti ellenőrző pontokat létesítettek ezen a héten Koszovó nyugati részén, Djakovic térségében, és igazoltatták az elhaladó járművek utasait - erősítette meg pénteken a térség rendőri erőinek egy szóvivője az ilyen tartalmú lapjelentéseket.


Dátum: 2006-12-15 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:37.584561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


E jelentések szerint nagy valószínűséggel az ultranacionalista, illegális Albán Nemzeti Hadsereg (Armate Kombetare Shqiptare - AKSh) fegyveresei léptek így fel, egyelőre nem ismeretes, hogy milyen szándékkal. Az AKSh az 1999-ben feloszlatott albán Koszovói Felszabadító Hadsereg (UCK) utódszervezete. A tartományt irányító ENSZ-hatóság, az UNMIK 2003-ban terrorszervezetté nyilvánította az Albán Nemzeti Hadsereget, amely már több pokolgépes merénylet elkövetőjeként jelentkezett.

Az illegális fegyveres szervezet meghirdetett célja egy "Nagy-Albánia" létrehozása, amely magába foglalná Albániát, Koszovót, Macedónia nyugati részét és Szerbia albánok lakta területeit. Vezetői gyakran követelik, hogy az ENSZ szüntesse be "gyámkodását" Koszovó fölött.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek