Aggasztó az indiai-amerikai nukleáris megállapodás
Abe Sindzo japán kormányfő aggodalmát fejezte ki pénteken Manmohan Szingh indiai kormányfőnek a nemrégiben aláírt indiai-amerikai nukleáris együttműködési megállapodás miatt.
Dátum: 2006-12-15 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:15:40.778092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Abe közölte tokiói sajtóértekezletén, hogy az indiai miniszterelnök a gyorsan növekvő indiai gazdaság egyre nagyobb energiaszükségletével indokolta e kooperációt kettőjük tokiói tárgyalásán. Maga pedig azt fejtette ki indiai tárgyalópartnerének, hogy Japánnak súlyos oka van aggódni a nukleáris technológiák fejlődése és terjedése miatt, lévén az egyetlen ország a világon, amelyet valaha atomtámadás ért. Abe a nap folyamán tárgyalt a négynapos hivatalos látogatáson Tokióban tartózkodó indiai kormányfővel.
India nem írta alá az atomsorompó-szerződést, és atomfegyvereket fejlesztett ki. 1998-ban kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és hivatalosan is atomhatalommá nyilvánította magát, amit Japán élénken helytelenített.
Az indiai-amerikai nukleáris megállapodás, amelyet hétfőn parafált George Bush amerikai elnök, lehetővé teszi India számára amerikai polgári célú nukleáris technológiák megvásárlását, ha cserébe nemzetközi ellenőrzés alá helyezi atomerőműveit. A megállapodás hatálya nem terjed ki India katonai nukleáris létesítményeire és eszközeire, ezek tehát nem kerülnek nemzetközi ellenőrzés alá.
MTI - fidesz.hu