Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A BKV vezérigazgatójának menesztését javasolják

Aba Botondnak, a BKV vezérigazgatójának a menesztését tervezi január 1-jével Hagyó Miklós, az újonnan megválasztott városüzemeltetési főpolgármester-helyettes - ezt főpolgármesterrel közösen tartott pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatóján jelentette be a szocialista politikus.


Dátum: 2006-12-15 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:16:44.794293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hagyó Miklós közölte: több cégnél jelenleg nincs napirenden a vezetőváltás. Hozzátette: azt szeretné, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő héten szerdán döntene az BKV új vezérigazgatójának személyéről, akinek nevét a frakciókkal kívánja először megosztani. Az MTI kérdésére, hogy pályázat nélkül miként lehet a főváros legnagyobb cégénél egy ilyen gyors vezetőcserét megejteni, nem reagált. Mint azt az MTI már korábban megírta, a posztra Antal Attilát szánják, aki régebben a Főtaxit, majd a Nógrád Volánt irányította.

Aba Botond az MTI megkeresésére nem kívánta kommentálni a bejelentést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek