Egyeztetett vasutas szakszervezeti fellépés
Négy vasutas reprezentatív szakszervezet - a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasutasok Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete valamint a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete - közösen lép fel a Vasúti Érdekegyeztető Tanácsban, egyeztetett álláspont alapján - közölte Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezete ügyvezető alelnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Dátum: 2006-12-15 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:16:45.488315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: lelassultak a tárgyalások a jövő évi béremelésről, illetve a 2006. december 31-én lejáró kollektív szerződésről a munkáltató és a munkavállalók között. Borsik János elmondta: 2007. január 10-éig békésen szeretnének megegyezni a béremelésről, a kollektív szerződésről, de nem biztos, hogy nem alakul ki munkaügyi konfliktus. Borsik János elmondta, hogy a szakszervezetek érdemi, eredményes és megállapodásra vezető tárgyalásokra szólítják fel a MÁV menedzsmentjét és a tulajdonost.
Elhangzott, hogy a közös szakszervezeti javaslat 2007-re 20 százalékos bruttó keresnövekedés, szemben a munkáltató 5,5 százalékos ajánlatával. A vasutas szakszervezeti vezetők szerint a munkáltató javaslata nem fogadható el, mert jelentős reálkeresetcsökkenést jelentene 2007-ben. A sajtótájékoztatón Borsik János hangsúlyozta, a szakszervezetek nem tudják elfogadni a munkaidő növelésére tett munkáltatói kísérletet sem. A munkáltató a kollektív szerződést úgy kívánja átalakítani a feltételeken változtatva, hogy az keresetcsökkenéshez vezetne.
Kérdésre válaszolva Borsik János elmondta, hogy szerinte a tárgyalások intenzív szakaszba lépnek, a szakszervezetek készek bármikor egyeztetni a megállapodás érdekében. Szerinte jelenleg olyan kritikus szakaszba jutottak a tárgyalások, amikor már a MÁV Zrt. vezérigazgatójának is be kellene kapcsolódnia.
Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány kórházátalakítási programjában jelentősen sérülnek a vasutas munkavállalók érdekei. A kormány tervei szerint bezárnák a szolnoki, illetve a budai MÁV-kórházat, a központi MÁV-kórházat és a Honvéd Kórházat sürgősségi feladat ellátása mellett egybevonnák, irányítása pedig a Honvédelmi Minisztériumhoz kerülne. Simon Dezső elmondta, hogy annak idején a vasutasok téglajegyeiből hozták létre a központi MÁV-kórházat. Az egy évvel ezelőtt elfogadott vasúti törvény elkülönült vasúti egészségügyi ellátást tartalmaz.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a foglalkoztatási megállapodás is lejár az év végén. A szakszervezetek szerint sértő a miniszter "vízfej" kifejezése a leépítések kapcsán. Véleményük szerint azzal, hogy két vezérigazgató-helyettesi poszt megszűnik a cégnél, nem lesz valódi létszámcsökkentés a vezetői szinteken, és továbbra is az alacsony végzettségű dolgozók munkahelye van veszélyben.
Járási Ferenc, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy 2006. december 31-én lejár a kollektív szerződés, a foglalkoztatási megállapodás, a bérmegállapodás és a négy éves középtávú szerződés.
MTI - fidesz.hu