Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismerje el végre a felelősségét a kormány

A Fidesz szerint a kormány hiteltelen, adósságnövelő gazdaságpolitikájának árát fizetik meg az emberek 2007-ben. A párt több kormánypárti módosító indítványt is támogat majd a költségvetési szavazáson.


Dátum: 2006-12-15 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:16:46.465501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy már 14 ezer milliárd forint felett van a költségvetési hiány, amely csak ebben az évben 2 ezer milliárddal növekedett.

A volt pénzügyminiszter hozzátette: a jövő heti költségvetési szavazáson a Fidesz-frakció támogatja azt a kormánypárti módosító indítványt, amely pozitív elsődleges egyenleget ír elő a büdzsénél.

A politikus közölte: pártja azokat a kormánypárti módosító indítványokat is támogatja, amelyek önkormányzati beruházásokat, ezen belül útépítést, iskolai korszerűsítéseket és kórházi felújításokat tűztek ki célul.

Varga Mihály hangsúlyozta: a Fidesz ugyanakkor azt várja, hogy a kormány és a pénzügyminiszter végre ismerje el felelősségét az elmúlt 4 év - szerinte - elhibázott és átgondolatlan gazdaságpolitikájáért.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek