Lakás harmadáron
Nem csak a környezetvédelmi tárcának volt lakásügye: a BM korábbi helyettes államtitkára is igen kedvezményes áron vásárolta meg a szolgálati lakását, amit az ORFK gazdasági igazgatójaként bérelhetett. Igaz, ő nem a valós érték töredékéért, "csupán" harmadáért szerezhetett tulajdont - írja a Népszabadság.
Dátum: 2006-12-15 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:16:49.604560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jenei Zoltán - aki jelenleg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára - 2003 szeptemberében 11,6 millióért vette meg a III. kerületi ingatlant. A 93 négyzetméteres társasházi lakás és a hozzá tartozó teremgarázs piaci árát ingatlanközvetítők most 380-400 ezer forintra teszik négyzetméterenként, ám az már 2003-ban is 340 ezer körül lehetett. Így az ingatlan értéke a garázzsal együtt igen nagy valószínűséggel meghaladta a harmincmillió forintot.
Az ORFK-tól kapott tájékoztatás szerint az adásvételt egy belügyminiszteri rendelet előírásai szerint bonyolították le. A 2000-ben hatályba lépett jogszabály pedig valóban lehetővé teszi, hogy annak, aki a szolgálati lakás árát egy összegben fizeti ki, negyven százalék árengedményt adjanak. A belügyi szolgálatban töltött idő után is jár némi kedvezmény, de ez legfeljebb háromszázezer forint. Nagyobb tételt jelent, hogy az ingatlan eladási árát a beköltözhető - tehát üres - lakásokéhoz képest jelentősen csökkentik. A rendelet szerint például egy harmincmilliós lakásért csupán húszmilliót kell fizetni. Készpénzzel viszont a vevő már csak 12 milliónál tart. Így ezúttal valószínűleg minden szabályosan történt. Legfeljebb a rendeletet lenne érdemes felülvizsgálni.
nol.hu - fidesz.hu