A Hezbollahnak 250 harcosa esett el az Izraellel vívott háborúban
A libanoni Hezbollah egyik vezető tisztviselője közölte pénteken, hogy mintegy 250 harcosuk esett el az Izraellel nyáron vívott háborúban.
Dátum: 2006-12-15 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:16:49.901549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mahmúd Komati, a síita muzulmán mozgalom politikai bizottságának helyettes vezetője cáfolta azokat az izraeli állításokat, hogy a Hezbollah 800 harcosát ölték meg a július 12. és augusztus 14. között vívott harcokban. Becslése szerint 250-re tehető elesett gerilláik száma. Hozzátette, hogy a Hezbollah nem rejtegeti veszteségeit. "Büszkék vagyunk mártírjainkra" - mondta. A Komati által közölt adat a legmagasabb szám, amelyet a Hezbollah elismert.
A humanitárius válságok kezelésével megbízott libanoni kormányügynökség jelentése szerint 1191 ember, túlnyomó részt polgári személy, vesztette életét Libanonban, mielőtt az ENSZ közvetítésével tető alá hozott tűzszünet életbe lépett. Egy hivatalos libanoni rendőrségi jelentés 1100-ra tette a halottak számát a kórházaktól és a hullaházaktól kapott adatok alapján. Izrael azt közölte, hogy a 34 napig tartó háborúban 159 izraeli, köztük 39 polgári személy vesztette életét.
MTI - fidesz.hu