Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ankara 2003-tól tárgyalna az EU-val

Törökország azt várja az EU-tól, hogy a koppenhágai csúcson tűzze ki a csatlakozási tárgyalások kezdetének időpontját, de a jövő évnél ne későbbre - erősítette meg a kormányzó Igazság és Haladás párt (AK) elnöke a La Libre Belgique-nek adott interjúban.


Dátum: 2002-12-08 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6387
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:22.449526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Recep Tayyip Erdogan azelőtt nyilatkozott a brüsszeli lapnak, hogy Franciaország és Németország megállapodott arról: a csúcson - feltételesen - 2005 júliusát javasolják majd a tárgyalások megkezdésének időpontjaként. Erdogan még a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen ajánlat elfogadhatatlan lenne Ankara számára.

A La Libre Belgique hétvégi számában közölt interjúban megerősítette, hogy Törökország a jövő év vége előtt meg akarja kezdeni a tárgyalásokat. Nem érné be azzal sem, ha az unió megadná azt az időpontot, amikor majd kitűzi az időpontot; Ankarában ezt csak időnyerésre játszó halogató taktikának tekintenék.

Törökország a nyáron már elfogadott egy sor demokratikus reformot a csatlakozás feltételeinek teljesítése érdekében. Erdogan közölte, hogy további 31 ilyen törvény előkészítése folyik, amelyek tervezetét már be is nyújtottak a parlamentnek, s az Európai Bizottságnak is el fognak küldeni tanulmányozásra. A ciprusi probléma rendezésével kapcsolatban kijelentette, nem tartozik Törökország illetékességi körébe, hogy menetrendet adjon vagy cselekvési tervet terjesszen elő erre. A két érintett fél képviselőinek kell tárgyalóasztalhoz ülniük, és kölcsönösen engedményeket kell tenniük - mondta, emlékeztetve arra, hogy Rauf Denktas, a török közösség vezetője tárgyalhatónak minősítette az ENSZ főtitkára által előterjesztett rendezési tervet.

Az EU-nak azonban már a koppenhágai csúcson döntenie kell Ciprus csatlakozásáról, és ha a szigetország jelenlegi megosztott állapotában válna az EU tagjává, az Erdogan szerint nem járulna hozzá a probléma egészséges és tartós rendezéséhez. Ilyen megoldás csak a két népközösség közötti tárgyalások eredményeként születhet - mondta.

www.mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek