Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balra húz a modern "konzervativizmus"

Sorra derülnek ki azok a hivatalos vagy hallgatólagos megállapodások, amelyeket az MDF és a kormánypárti politikusok kötnek országszerte önkormányzati szinten. A "modern konzervatív" párt képviselői sosem maradnak ellentételezés nélkül.


Dátum: 2006-12-16 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:16:53.859772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Olykor egy-egy fontos, az ellenzéket és a kormánypártokat élesen megosztó konkrét ügyekben - beruházások, ingatlaneladások, intézménybezárások - születik egyezség a szocialisták és a demokrata fórum között, de számos példa van arra is, hogy írásban rögzítettek koalíciós vagy támogató megállapodásokat. Utóbbiak esetében az volt a jellemző, hogy az MDF a mérleg nyelve a képviselő-testületi arányokat illetően, s a megegyezés jutalma általában egy alpolgármesteri tisztség volt a neokonzervatívok részére.

Legutóbb a Fővárosi Közgyűlésben egyértelművé vált, a "modern konzervatív" párt egyre gyakrabban a koalícióval szavaz, és nem keresi a kapcsolatot a Fidesz- KDNP-frakciószövetséggel. A 67 tagú testületbe 3 képviselőt juttató demokrata fórum az ellenzéki pártok kontójára csütörtökön öt plusz külsős bizottsági helyet szerzett a koalícióval együttműködve, és több kérdésben, például a szervezeti és működési szabályzat módosításánál a balliberális képviselőkkel szavazott, de az MDF-csoport igennel szavazott, illetve tartózkodott a gyülekezési jog korlátozására vonatkozó intézkedésnél is.

Hock Zoltán, az MDF fővárosi frakcióvezetője lapunknak azt mondta, hogy a választók döntése alapján ellenzéki pártnak tekintik magukat, azonban szakmai kérdésekben bármikor készek a baloldallal is együtt szavazni. A budapesti XI. kerületben az MDF országos vezetése által is jóváhagyott MSZP- SZDSZ-MDF együttműködés alakult ki. A demokrata fórum két újbudai képviselője közül ezért Fodor Vince alpolgármesteri posztot kapott, míg Szőke László a napokban kilépett pártjából, de mindketten megszavazták a Lágymányosi-öböl területének Leisztinger Tamás MSZP közeli vállalkozónak történő eladását.

Pécsett az MSZP és az SZDSZ koalíciójába - hivatalosan nem koalíciós félként - harmadikként az MDF is beszállt. A baranyai megyeszékhelyen az együttműködési szerződést "az önkormányzati munka hatékonyságának növelése, Pécs sikeres fejlesztése érdekében" kötötte meg a demokrata fórum. Várbíró Péter, az MDF helyi elnöke cserébe az egyházi kapcsolatokért felelős referenssé válhatott, Füredi Péter, MDF-es önkormányzati képviselő pedig bizottsági elnök lett. Szombathelyen és Székesfehérváron is összefogott az MDF a választások után a kormánykoalíció pártjaival. Mindkét városban alpolgármesteri tisztséget kapott egy-egy demokrata fórumos politikus.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek